Nem lesz a csomagoláson márkajelzés, csak elrettentő képek. Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra. Ez azonban egyelőre nem vonatkozik a már piacon lévő márkákra, mert ezek 2017 május 20-ig átmeneti mentességet kapnak.
A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik. 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékeket lehet árulni, amelyek csomagolásának felületét töb mint 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. (szeretlekmagyarorszag.hu)
Könnyebb lesz így a leszokás?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése