A lap, aminek a szerkesztőségét januárban iszlamista terroristák mészároltak le, továbbra is kőkemény rajzokkal provokálja az olvasókat. Most a menekültválságon élcelődnek két képpel is.
A borítón Ronald McDonald vigyorog egy plakáton azzal a szöveggel, hogy „Most két gyerekmenü egy áráért!”, az előtérben pedig a vízbe fulladt Aylan Kurdi látható.
A másik rajzon pedig az olvasható: „Ezért keresztény Európa – A keresztények a vízen járnak – A muszlim kisfiúk megfulladnak”.
A lapot emiatt sokan támadták, ízléstelennek nevezve a húzást, többen viszont rámutattak, hogy a lap ezzel az európai vezetők alkalmatlanságát kritizálja. (Independent) (444.hu)
Belefér-e egy ilyen karikatúra?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése